6 dolog, amit 16 év alatt megtanultam

Ha nem figyelünk oda, az életünk egy pillantás alatt elszalad. Múlnak a percek, a hetek, az évek. Mégis valahogy azon kapjuk magunkat, hogy hiába telik gyorsan az idő, és hiába érezzük úgy néha, hogy fel sem tudtunk eszmélni: minél idősebbek vagyunk, annál többet tudunk. Egyre fejlettebbek és tapasztaltabbak vagyunk, legalábbis a korunknak megfelelő szinten. Sokan talán nem is gondolnák, hogy mi, kamaszok is mennyi nehéz kérdéssel, érzékeny témával szembesülünk ebben a néhány évben. Hogy bebizonyítsam, igenis, már fiatalon is rendelkezünk ilyesfajta tudással, összeszedtem 6 dolgot, amit 16 év alatt tanultam. 

1. A család az első

A szerelmek, barátságok, egyéni álmok és vágyak általában váltakoznak. Kevés biztos pont van az életünkben: az egyik ilyen támasz a család. Ez az a hely, ahová még a konfliktusok és viták ellenére is bármikor szívesen hazatérünk. És ez az a hely is, ahol mindig önmagunk lehetünk, és csak csendben átölelnek egy nehéz nap után. A család örök, az egyik legfontosabb „biztos pont”.

2. Felesleges haragudni

A haraggal csak magunknak ártunk. És amiért a legfeleslegesebb haragudni: évek múltán még azokra a személyekre is szeretettel, vagy legalábbis elfogadással gondolunk, akiknek egykor képtelenek voltunk megbocsátani. Ha tudom, hogy a harag idővel úgyis elfakul, akkor miért mérgezzem a jelenem ezzel az érzéssel? 

3. Csak te segíthetsz magadon

A születésünkkor az orvos segít nekünk abban, hogy világra jöjjünk. Ha szomorúak vagyunk, jól jön egy nagy beszélgetés. Ha nem megy a matek, a tanárunk segíthet, hogy megértsük. Viszont itt a segítségen van a hangsúly. Mert ha szerencsénk van, az életünk során találkozunk olyan személyekkel, akik megkönnyítik az akadályokat, de egyedül mi győzhetjük le a saját problémáinkat. Felelősséget kell vállalnunk a sorsunkért, és tudnunk, hogy a gondjainkat egyedül mi tudjuk megoldani, még akkor is, ha a hozzánk közelálló emberektől kaphatunk segítséget.

4. TÉNYLEG minden okkal történik

Ez elég sablonosan és elcsépelten hangzik, de egyre inkább látom, hogy ez tényleg igaz. Ami jelenleg a legrosszabbul érint, később megerősít. És utólag mindig látom, hogy ennek így kellett lennie, és semmit sem tennék másképp. 

5. Legyél elfogadó és türelmes magaddal

A mai világban megszoktuk, hogy nem mutatunk ki érzelmeket, mert azok által sebezhetővé válunk. Látszólag mindenki erős, de azt sosem tudjuk, hogy mit is érez valójában. Ezért nem szabad ostorozni magunkat azért, ha meg merjük élni a szomorúságot, dühöt vagy egyéb érzelmeket, melyeket nem divat mostanság kimutatni. És azért sem bánthatjuk magunkat, ha ezek feldolgozása hosszabb ideig tartó folyamat. 

6. A jó dolgokat mindig megelőzi egy nehéz időszak

Az én életemben legalábbis kivétel nélkül mindig így volt. Teljesen mindegy, hogy milyen hosszú ideig tartott az a nehéz időszak, utána mindig sok örömben volt részem. Mert mindig a fájdalomból tanulunk a legtöbbet.

Mert „Ha ismered a lentet, megérted a bentet, és becsülöd a fentet.”(Papp Ádám).

Kurucz Hanna

Bélap Rights Reserved.