Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x
Köszöntjük olvasóinkat a Bajai III. Béla Gimnázium diáklapjának, a Bélapnak az oldalán!

Az én kistavam – hogyan lettem „kutató”

Írásom címét egy országos kutatás adta, amiben tavasszal részt vettem. Amióta megszülettem, mindig is volt kerti tavunk tavirózsákkal, aranyhalakkal.

2019-ben ástunk apával egy nagyobbat.

A tófólia alá kerültek azok a kilyukadt medencék, amiket a testvéreimmel az évek során elhasználtunk. Újrahasznosítottuk a hulladékot, és közben azt reméltük, hogy így tartósabb lesz a tavunk alapja.

Miért jó a környezetnek, ha tavat építünk? Az alacsony bokrok védelmet nyújtanak a madaraknak. A fű, a tavirózsák levelei és a virágcserepek búvóhelyet adnak a békáknak. A növények oxigénnel látják el a tavat. A méhek megpihennek a leveleken és isznak. A vízinövények között petét raknak különböző élőlények. A kövek között kis hüllők rejtőzhetnek el.

A My Pond - Az én kistavam elnevezésű akció keretében az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársai a lakosság segítségét kérték. Első lépésként egy kérdőívet kellett kitölteni, majd kaptam egy mintavételezési csomagot.

A leírás alapján mintát vettem a tó vizéből.

A vízminták alapján a kutatók a kerti tóban található élőlényeket ú.n. környezeti DNS-alapú vizsgálatokkal fogják azonosítani. A vizsgálat alapja az, hogy az élőlények mindenhol „nyomokat” hagynak maguk után DNS formájában. Ez származhat ürülékből, elhullajtott bőrdarabkákból, vagy nyálkából. A környezeti DNS mintavétel során ezeket a DNS-darabkákat gyűjtjük össze, esetünkben a vízből.

Maga a mintavétel nem bonyolult. Egy membránt tartalmazó műanyag kapszulán keresztül szűrtem át a tóból kimert vizet. A vízből a DNS-darabkák a szűrés során a membránra tapadnak. Ezután a kapszulát tartósító folyadékkal töltöttem meg, amit szintén a mintavételi csomagban találtam. A mintákat szobahőmérsékleten tároltam, amíg csomagautomatán keresztül el nem küldtem a laboratóriumba.

Ez a kutatás a magyarországi kerti kistavak helyi biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálja. A minták laboratóriumi feldolgozása után fény derül, majd arra, hogy milyen élőlények élnek a tavunkban. Megkapjuk a vízkémiai változók - tápanyagok, szennyező anyagok - adatait is.

A mintavevő csomag útmutatója így zárul: "Köszönjük, hogy részt veszel a projektünkben! Most már te is kutató vagy!"

Birkás Péter