Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x
Köszöntjük olvasóinkat a Bajai III. Béla Gimnázium diáklapjának, a Bélapnak az oldalán!

Figyeljünk egymásra!

Sajnálatos módon a mai világban egyre többször kell szembesülnünk az iskolán belüli erőszakkal.

Két fő típust különböztethetünk meg: tanár és diák, illetve diák és diák közti erőszakot. Mindkettőt bonthatjuk tovább még fizikai és lelki bántalmazásra.

Tanár és diák viszonylatban sajnos egyre többször fordul elő a tanárverés, de a leggyakoribb mégiscsak a tanár által bántott gyerek esete. A szóbeli sérelmezés, a lelki terrorban tartása a gyerekeknek is a mindennapok részévé vált. Sajnos ez sokszor vezet odáig, hogy a sok bántó szó miatt a diák fenyegetve érzi magát az órákon, nehezen viseli, ha ki kell állnia az osztály elé, hiszen az rögzült benne, hogyha rosszul tud valamit, vagy éppen nem is tudja, akkor tanára (az esetleges rossz jegy mellé) még csúfolhatja, meg is alázhatja a diáktársai előtt. A jogszabályok értelmében a tanár által fizikailag bántalmazott gyermek feljelentést tehet az adott tanár ellen, ami bírósági pert vonhat maga után. A verbális és pszichés bántalmazás a törvény értelmében nem feltétlen jár pereskedéssel, de a rágalmazás és becsületsértés már szabálysértésnek minősül.

A diák-diák közti erőszak nagyon gyakori az iskolákban – leginkább középiskolákban, a 13-14 év feletti diákok körében.  Itt már több verziójával találkozhatunk a bántalmazásoknak:

1. fizikai agresszió: a legjellemzőbb, amikor az erőfölényben lévő gyerekek bántalmazzák a náluk fiatalabbat, kisebbet, gyengébbet.

2. szóbeli csúfolódás, megalázás: leginkább bizonyos tulajdonságok miatt bánthatják a kiszemeltet (fogyatékosság, rossz iskolai eredmények); sértő hazugságokat terjesztenek róla (becsületsértés); családját, körülményeit kritizálják; etnikai, vallási csoportja miatt gúnyolják.

3. szociális kirekesztés: az adott gyereket nem fogadják be a közösségbe, levegőnek nézik, nem beszélnek vele.

Az iskolai zaklatásnak sok következménye lehet a későbbiekre nézve:

- gyakori hiányzás az iskolából

- romlik az iskolai teljesítmény

- visszahúzódó, ideges viselkedés jellemzi az áldozatokat

- szomorúak, gyakran sírnak, ami akár súlyosabb következményekhez is vezethet (mind fizikai, mind lelki bántalmazás esetén), mint például a depresszió, halálvágy

- dühösnek, durvának látszanak, gyakoriak az érzelemkitöréseik, dührohamaik.

Diák ellen is lehet feljelentést tenni, 14 éves kor felett büntetőeljárás lefolytatása is kötelező, amennyiben törvénybe ütköző testi sértés, zsarolás, garázdaság, becsületsértés gyanúja fennáll. 

 

A bántalmazott gyerekek számára már egyre több fórum jött létre, ahol névtelenül beszélhetnek az őket érintő problémákról. Már külön alkalmazást is fejlesztett az UNICEF, ahol azonnal kérhetünk segítséget: http://unicef.hu/helpapp/. Telefonon a Kék-vonalat hívhatják a segítségkérők: 116-111.

Senki ne hagyja, hogy elfajuljanak az iskolai bántalmazások! Mindenképpen szóljatok szüleiteknek, osztályfőnökötöknek, tanárotoknak, vagy ha elsőre félelmetesnek is tűnik egy felnőttel való beszélgetés, keressetek fel minket, a Diákönkormányzat tagjait, hiszen feladatunk, hogy a diákokat érintő problémákban megoldást találjunk! Értetek vagyunk!

 

A Bajai III. Béla Gimnázium Diákönkormányzata nevében:

 

Varsányi Zsófi