Újra munkához láttak a Fotoszíntévesztők!

A tavalyi évhez hasonlóan, már idén is izgatottan vártuk a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett ,,Örömforrásunk a víz” elnevezésű BISEL versenyt.

Az elmúlt évben három fordulón keresztül vizsgálódtunk, kutattunk a Ferenc-tápcsatorna területén, mely Baja városunknál válik ki a Dunából, majd a határon áthaladva Szerbiában torkollik a Tiszába. Csapatunk legnagyobb örömére, e három forduló során lehetőségünk nyílt annyi érdekes információt összeszednünk a csatornáról és annak élővilágáról, hogy ezen eredmények alapján meghívást kaptunk a döntőbe, ahol diákok százai előtt mutathattuk meg munkák eredményét.

Talán sokak számára furcsa lehet, hogy miért választottuk ismét ezt a kutatási területet.

A nyár folyamán munkálatok kezdődtek el a vízparton, a Ferenc-tápcsatorna egy részét feltúrták, ezzel teljesen megzavarva élővilágát. Az eddigi eredményeink szerint, ezek a nyári folyamatok szinte új vízivilágot hoztak létre. A vízminőség rengeteget romlott.

Idén kiválasztottunk egy 10-15 méter hosszú partszakaszt, ahol a célunk az volt, hogy minél több mintát tudjunk begyűjteni, ami gerinctelenekből, vízi és vízfelszíni növényekből, a tápcsatornából kiszűrt vízmintából és iszapból állt. Az élőlények kivadászásához merítőhálót, illetve csipeszt használtunk.

A közel másfél órás terepgyakorlatunk ismét jó hangulatban telt, bár az időjárás esős, borús volt. Az iskolába visszatérve a biológialaborunkat kaptuk meg a kutatás folytatásához. Már teljesen jól el tudunk igazodni a mikroszkópok, és ph-mérők között. A háromnapos labormunkánk során, beleástuk magunkat a biológiai rendek mélyébe. Testfelépítésük alapján különböző taxonokba soroltuk őket, majd a kategorizálás után megszámoltuk a taxonokat és a BISEL-táblázat segítségével megállapítottuk a legérzékenyebb csoportot, s annak gyakoriságát. A biotikus index eredménye 5 lett, ami azt jelenti, hogy mérsékelten szennyezett a víz.

Mindent összevetve idén is nagyon élveztük mind a terepi, mind pedig a labormunkát. Felkészítő tanárunk végig segítette a harmonikus munkát, közben pedig újabb-és újabb érdekes információkkal gazdagította tudásunk.

Végzősként kissé szomorúan fejeztük be az első fordulót, hisz tudtuk, ez az utolsó ilyen alkalom, hogy a BISEL versenyre gyűjtjük anyagunk.

Ezúton szeretnénk megköszönni Masa György tanár úrnak azt a rengeteg tudást, ami már évek óta hozzájárul sikeres eredményeinkhez és a biológia megszerettetéséhez.

Kenyeres Karina, Schofhauser Daren, Gyenis Vivien és Kincse Csongor

FOTOSZÍNTÉVESZTŐK csapata

Bélások Baden-Württembergben

Az idei tanévben második alkalommal került sor cserelátogatásra a Bajai III. Béla Gimnázium és a Waiblingen melletti Friedensschule-Neustadt iskola diákjai között. A két intézmény 2016-ban vette fel a kapcsolatot egymással. A program célja az angol és német nyelvi ismeretek alkalmazása, fejlesztése, valamint a másik ország kultúrájának megismerése.

A szervezés már tavasszal megkezdődött és a technika vívmányainak köszönhetően a diákok már régóta leveleztek, chateltek egymással, így szinte régi ismerősként köszöntötték egymást a személyes találkozáskor.

Szeptember 23-án 15 magyar diák utazott két kísérőtanárral (Döményné Dobosi Lejla és Keresztesné Kubovics Margit), menetrendszerinti járattal Stuttgartba / Waiblingenbe. Az éjszakai utazás fáradalmait gyorsan feledtette a lelkes fogadtatás a neustadti vonatállomáson, ahonnan együtt mentünk az iskolába. Az igazgatónő köszöntését és az iskola bemutatását közös sportvetélkedő követte. Az első nap késő délután ért véget, amikor is végre haza mehetett mindenki a vendéglátó családjához. Minden nap remek programokon vehettünk részt; ellátogattunk Stuttgartba, a Mercedes Múzeumba, és megcsodálhattuk a  tartományi fővárost a Killesberg tetejéről. Bepillantást kaptunk a környék egyik leghíresebb péküzemének működésébe, ahol perecet is süthettünk. Andreas Hesky, Waiblingen főpolgármestere is fogadott bennünket, és örömét fejezte ki, hogy a testvérvárosi kapcsolat ezen a szinten is működik, hiszen a fiatalok jelentik a jövőt, és az idegen nyelv gyakorlása mellett nagyon fontosnak tartja, hogy megismerjük egymás országát, kultúráját, gondolkodását, és barátságok szövődjenek a résztvevők között. A kulturális programok mellett a legnagyobb sikert a tripsdrilli vidámpark aratta.

A csereprogram október 27-én közös búcsúesttel zárult, ahol a német tanulók szülei is jelen voltak. Az estre magyar dalokkal, valamint magyar néptánccal készültek a bélások, ami lelkes fogadtatásra talált. Az utolsó napot a diákok a családokkal töltötték, majd könnyes búcsút véve egymástól indultunk haza, azzal a tudattal, hogy ha minden jól megy, akkor június első hetében mi látjuk vendégül a német diákokat. Addig is lehet emailezni, chatelni, fotókat cserélni.

DDL

Schüleraustausch mit unserer Partnerschule, dem Bela  Gymnasium in Baja

Vom 24.9.2018 bis zum 29.9.2018 fand unser Schüleraustausch mit dem Belà-Gymnasium in Baja statt. 15 Schülerinnen und Schüler unserer Partnerschule kamen zu Besuch und wohnten bei SchülerInnen der Klassen 7 und 8. Bei Ausflügen nach Stuttgart ins Daimlermuseum, auf den Killesberg und einem Stuttgart-Stadtspiel erfuhren wir viel über „Stäffele“, die Schwaben im Allgemeinen, über Auto-Erfinder und Friedrich Schiller und fuhren mit Begeisterung Paternoster im Rathaus.

Am Mittwoch mussten wir sehr früh aufstehen, um bei der Firma Maurer in Winnenden hinter die Kulissen schauen zu dürfen und von einem begeisterten Bäckermeister das Brezel-Legen zu lernen. Der Tag unter dem Motto „vom Korn zur Brezel“ setzte sich fort mit einer kurzen Wanderung ins Remstal zur Hegnacher Mühle, die wir besichtigten und das Mehl für die Käsespätzle beim Abschlussfest zu kaufen.

Nach einigen Runden wilder Fahrt auf allen Geräten in Tripsdrill besuchten wir am Freitag den Waiblinger Oberbürgermeister Herrn Hesky und erfuhren viel über Waiblingens Geschichte, die Kaiser-Bonbons und Fliegenfänger, die Firma Stiehl und Geschichtliches zu Staufern, Saliern und und und… Herr Hesky betonte, wie wichtig das Erlernen und Praktizieren einer Fremdsprache sei und zum Frieden in Europa beiträgt – gerade durch solche Schüleraustäusche wie der unsere.

Neben Spätzle gabs bei der Abschiedsparty weitere typisch schwäbische „Spätzialitäten“ zum Schmausen sowie schwungvolle ungarische Tänze und Lieder und kleine musikalische Darbietungen sowie Spiele.

Nach einem ereignisreichen Samstag in den Familien hieß es nachmittags schon wieder Abschiednehmen am Neustädter Bahnhof. Eine kurze, sehr intensive und gewinnbringende Zeit war leider schon wieder zu Ende und wir freuen uns jetzt schon auf unseren Gegenbesuch im Frühjahr 2019 bei unseren ungarischen Freunden in Baja! Bis dahin wird der Kontakt zwischen den Austauschpartnern eifrig gepflegt.

                                                                                              Heide Kutzner

Tamás könyve – egy kamaradarab gimnáziumunkban

A Tamás könyve poszt-holokauszt témájú osztálytermi előadás, melyet a 9.C osztály és a 11-12. évfolyam diákjai számára adtak elő. Egy bajai, ráadásul bélás vonatkozású esetet dolgoz fel. További részleteket a szombathelyi Mesebolt Bábszínház színészeivel készített interjúból tudhatunk meg.

Miért választottátok ezt a darabot?

Személyes indíttatásból, ugyanis a családom egy része bajai származású. Miután megismertem a „Tamás könyve” című regényt, megvettem azt édesanyámnak is karácsonyra annak emlékére, hogy ő ismerte Hábermann Tamást. Ez egy nagyon szép és ugyanakkor drámai történet. Elsősorban középiskolások és felnőttek számára dolgoztuk fel azért, hogy megismerhessék a történetnek úgy az emberi, mint a történelmi oldalát is.

Mit lehet tudni az írónőről?

Anna Maria Hábermann egy életkorát meghazudtolóan energiadús és életerős hölgy, akivel mindannyian személyes kapcsolatot ápolunk.

Mit jelent számotokra ez a történet?

A történet fókuszában a szülő-gyerek kapcsolat áll, mely mindannyiunk életét átszövi, meghatározza. Legfőbb mondanivalója az, hogy a családi életünkben is nélkülözhetetlen az őszinteség és a megfelelő konfliktuskezelés.

Általában milyen szempontok szerint történik a szereposztás?

Ez nagyon összetett dolog, hiszen nem csak egy darabot, hanem az egész színházi évad műsorrendjét kell figyelembe venni. A feladatok kiosztásánál szem előtt kell tartani a színészek egyéni fejlődését is. Olyan szereppel is meg kell bízni egy színészt, amely nem egyezik a karakterével, ezért az nagy kihívást jelenthet számára.

Az előadás után hogyan tudtok visszazökkenni a hétköznapi életbe?

A színdarab szerkezete nagyon színészbarát. Az előadás kétharmadánál rövid szünetet tartunk, mely üdítő hatással van a közönségre és a színészekre is. A darabnak ugyanis van egy íve, melynek katartikus végét egyszerűbb megcsinálni egy ilyen feszültségoldó szünet után.

A mai emberek számára mit üzenhet a darab?

A legfőbb üzenete talán az, hogy egy szülő-gyerek kapcsolatban mennyire fontos az őszinteség, a bizalom, hogy ne legyenek tabuk, s hogy ezáltal eljussunk egymáshoz, és közösen oldjuk meg az esetleges konfliktusainkat.

Aki kérdezett: Kosztolányi Zsófia 9.C osztályos tanuló

Akik válaszoltak:   Kovács Géza színházigazgató,

         valamint a „Tamás könyve” darab színészei az alábbi szereposztásban:

                            Janicsek Péter     – apa 

                            Dénes Emőke       – lány

                            Kőműves Csongor– Tamás

Beszámoló egy környezetvédelmi projektmunkáról

A Bajai III. Béla Gimnázium néhány diákja az idei tanévben új feladatra vállalkozott. A Fotoszintévesztők (Kenyeres Karina, Schofhauser Daren – 11.B) a BISEL-módszerrel ismerkedtek meg és élményeikről most önöknek is beszámolnak.

Mint minden évben, idén is izgatottan vártuk a tanévre kiírt versenyeket.  Szeptember közepén találtunk rá a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett Patak menti portrék című bioindikációs versenyre. Gyorsan riadoztattuk a már jól bevált csapatunkat és elkezdtük az előkészületeket.

A feladat a BISEL-módszer alkalmazása volt egy szabadon választott vizes élőhelyen. A Bisel vizsgálat előnye, hogy eredménye pontokkal fejezhető ki, illetve színskála segítségével vizuálissá tehető.  A biológiai vízmínősítés a kémiaival szemben hosszabb idejű változásokat mutat ki, és így jobban tükrözi a vízfolyás ökológiai állapotát. A vizsgálatnak vannak korlátjai. Nem tudják azonosítani a szennyeződés közvetlen okát. Évszakonként szükséges a vizsgálatokat elvégezni.

Szeptember 25-én kimentünk a Baja külterületén lévő Ferenc-tácsatorna partjára. A csatornán kiválasztottunk egy 10 méteres szakaszt. Az esős idő ellenére próbáltunk minél több mintát begyűjteni, ami többek közt gerinctelenekből, vízi és vízfelszíni növényekből, és a csatornából begyűjtött iszapból állt. Sajnos néhány kémiai jellemzőt nem sikerült megállapítanunk, mivel nem volt megfelelő eszközünk a vizsgálat elvégzésére.  A kutakodás közben végig jó hangulatban telt az idő. A minták begyűjtéséhez merítőhálót, csipeszt és különböző kutató segédeszközöket használtunk. A befogott apró élőlényeket egy-egy dobozkába raktuk, külön a növényektől. Az iszapmintákat üvegekbe tettük.

A közel kétórás terepszemle után kezdetét vette a labormunka. A felkészítő tanárunk segítségével összeszereltük a vizsgálathoz szükséges technikai dolgokat, mikroszkópot és ph-mérőt, majd megkezdtük a vizsgálódást. Egy hét állt rendelkezésünkre és be kellet látnunk, ez nem sok idő. Éppen ezért teljes erőbedobással kutakodtunk a biológiai rendek mélyében. Az álltalunk talált élőlényeket, a kémia szertárból kölcsönvett alkoholban tartósítottuk.  A szétválasztást követően a makrogerincteleneket 10-50-szeres nagyítású sztereomikroszkóp alatt alaposan megvizsgáltuk. A megvizsgált élőlényeket a testfelépítésük alapján taxonokba soroljuk. A besorolás nehézkesen ment, mert sajnos a képek nagyon rossz minőségűek voltak a határozókönyvben. A kategorizálás után megszámoltuk a taxonokat (taxon: ebben az esetben a makrogerinctelenek egyazon kategóriába sorolt és közös gyűjtőnévvel ellátott csoportja, pl.: álkérészek, víziászka stb.) és a Bisel-táblázat segítségével megállapítottuk a legérzékenyebb csoportot és annak gyakoriságát. A Bisel-index eredménye 5 lett, ami azt jelenti, hogy mérsékelten szennyezett volt a csatorna a vizsgálat időpontjában.

Mindent összevetve nagyon élveztük a feladatot. Mind a terepgyakorlatot, mind pedig az ez után következő vizsgálódást. Nem biológiából továbbtanulóként hatalmas kihívás volt számunkra a feladat, de véleményünk szerint remekül teljesítettünk, miközben a biológia egy új arcát ismerhettük meg. Szeretnénk megköszönni felkészítő tanárunk, Masa György tanár úr munkáját, aki hozzájárult kutatásunk sikeréhez, továbbá a harmonikus munkához. Hisszük, hogy kutatásaink nem csak számunkra voltak hasznosak, hanem beszámolóinkat olvasva még több diákot ösztönzünk akár a biológia, akár más tantárgyakban való elmélyedésre. Remélem, hogy eredményeink elegendőek lesznek a második fordulóba jutáshoz, de ha nem, akkor is nagyon jól szórakoztunk, mert a tantárgy egy új oldalát ismerhettük meg.

Kenyeres Karina, Schofhauser Daren

11.B

Karácsonyi ízelítő

Az adventi időszak hangulatát leginkább érzékeltető helyek a karácsonyi vásárok.

Minden évben hatalmas élmény, ha az ember eljut Bécsbe vagy Budapestre, hogy elvegyüljön a vásári forgatagban. Ez évben sincs ez másként, Budapest belvárosa már teljes fényárban úszik: az Andrássy út, a Váci utca, a Szent István, valamint a Vörösmarty tér is számos csodával várja az érdeklődőket. Ha már egyszer arra járunk, semmiképpen se hagyjuk ki sem a forralt bort, sem pedig a kürtöskalácsot.

Tipp: a Deák téri kürtöskalácsosnál töltött kürtőskalácsokat is árulnak az ínyenceknek.

Szabó Laura

Bélap Rights Reserved.