Birkás Dóra (10. B) az Aktív Magyarországért felelős Kormánybiztosi Iroda novellaíró pályázatán 1. díjat nyert. A 2021. évi vándortáborok résztvevői számára meghirdetett pályázatra olyan pályaműveket vártak, amellyel a vándortáborokban megélt eseményeket, hangulatokat, pillanatokat, élményeket mesélik el.
Dóri novellája, amely a bélások bakonyi vándortáborában átélt élményekből született, megjelenik a Turista Magazinban. A díjat Budapesten, az Eiffel Műhelyházban rendezett Vándortábor konferencián vette át.
A díjátadón készült felvételen Birkás Dóra balról a harmadik.
Az alábbiakban a díjazott novellát közöljük:
Egzóta vagy exóta?
Már lefelé kaptat a csapat a Lófingatón. A két Tanár úr legelöl egy érdekes beszélgetést folytat a nap fénypontjának nevével kapcsolatban, amiről már a reggeli előtt kiderült, hogy a Forrasztókői exótakert lesz. Vagy egzótakert? Talán ekszóta? – Ezt a kérdést boncolgatták a túravezetőink.
– A térképen „gz”-vel van írva! – állapította meg M. Tanár úr, a biológia tanárom.
– Tényleg! Viszont az útikalauzban végig „x”-szel írják…– válaszolt T. Tanár úr, a bakonyi táborunk szervezője.
– Most akkor melyik? Mert például az ex-et „x”-szel kell írni – szólt közbe egy diák.
– Ez igaz, de az egy külföldről bejött szó.
– Export, extrém, extra … – soroltam.
– Na, ilyenkor nincs itt a Gyöngyi! (A tanárnőnek fontos dolga volt másnap, ezért reggel elment. Pedig ő magyartanár, és talán tudott volna segíteni, megoldani a rejtélyt.)
– És mi van a flex-szel? – vetettem közbe.
– Hát igen, az is „x”-es külföldi szó.
– De mondjuk a keksz? Azt hogy kell? – kérdezte valaki.
– A keksz, az „ksz”!
– Tényleg? Hát én még az életemben nem írtam le azt a szót, hogy keksz – csodálkozott a kérdező.
A furcsa földrajzi nevekből nem volt hiány ezen a túrán. Az Ugodi-kilátóból lepillanthattunk a Büdös-kúti árokba. Ezután következett a Durrogósi nyiladék. Kereszteztük a Forrószoba- és az Ingesbika-árkot is. Elgondolkodtam, hogy csak a Bakonyban annyi kutatásra érdemes hely van, ami megérne egy tudományos diákköri dolgozatot.
– Mi van, ha az egzótát az „ó” miatt kell így írni? – folytatta a témát T. Tanár úr.
– De mondjuk az exobolygó? Azt „x”-el írják, de „gz”-vel ejtik – vetettem fel.
– Viszont ott van az expedíció… Hát ez igazi talány! De vajon mi dönti el? – tette fel a kérdést T. Tanár úr.
– Valószínűleg csak az akadémikusok fenn a megbeszéléseiken – jegyezte meg M. Tanár úr.
Végül ennyiben maradtunk, mert a látóhatáron már feltűnt a nagy talány, a szentély, a nap fénypontja: az egzótakert. A kerítésen egy kissé öreg falétra vezetett át, amire felmászott M. Tanár úr, majd így szólt:
– Gyerekek figyeljetek! Elérkeztünk az egzótakerthez. Mindenki vegye le a sapkáját, mivel most belépünk a szentélybe. Egyesével menjetek át a létrán. Várlak titeket benn.
Egymás után bemásztunk a kertbe. Az érdeklődőbbeknek M. Tanár úr magyarázta, hogy milyen fákat látunk. Az egzóta a botanikában idegen éghajlatról betelepített növényfajokat jelent. Még valaki viccesen azt is megkérdezte, hogy milyen fa a mellettünk álló lekopott tábla.
Ebben a kertben – amikor az ötvenes években létrehozták -, a Magyarországon meghonosítható fajokat kívánták kiválasztani. Mára már felhagytak ezzel a kísérlettel, de a környező erdőktől eltérő kert érdekes színfoltja a bakonyi kirándulásoknak. Rövidesen eljutottunk a kert legmagasabb pontjára, ahol szép kilátás nyílt. Itt helyezték el Dr. Majer Antal erdőmérnök emléktábláját, aki a nem őshonos fajok telepítését irányította a területen. Állítólag nyugdíjas korában is visszajárt a kertbe és szívesen üldögélt itt.
Mi is kellemesen megpihentünk a túra közben. A padunk alatt azonban nem nyugodott meg az élet! Vöröshangyák serege dolgozott a lábunk mellett. M. Tanár úr meg is ragadta a lehetőséget a kísérletezésre: kiszórt egy kis kiflimorzsát, hogy kiderüljön, milyen gyorsan veszik észre, és viszik haza a bolyba azt a hangyák. Közben a névkérdésbe be lett vonva az egész asztaltársaság:
– Te hogy mondanád azt, hogy „expedíciót indítok az exobolygóra”?
Sokaknak annyira tetszett itt, hogy szerettek volna sátrat verni, de tovább kellett állnunk. Így hát elindultunk a járható ösvényen, egyre beljebb az egzótakertbe. M. Tanár úr továbbra is minden fát meg tudott nevezni. Megismertük rengeteg fenyőfaj nevét és jellemzőit. A Tanár úr újabb rejtvénnyel állt elő: O.M. és itt található.
– Odvaskői magyal? Óriás… – találgattunk.
– Kaliforniai óriás mamutfenyő – adta meg a helyes megoldást M. Tanár úr.
Végül elindultunk vissza a szállásunkra, a Hubertlaki kulcsosházba. A fehér murvás úton magunk mögött hagytuk a Forrasztókői egzótakert – igen „gz”-vel – táblát. Vacsora után fáradtan, de örömmel összegeztük ennek az egzotikus (furcsa, különös, szokatlan – bizony ezt is jelenti) kirándulásnak az élményeit.
Másnap még várt ránk 12 km Bakonybélig, ahonnan hazaindultunk. Különleges volt számomra ez az egy hét. Először próbáltam ki a vándortábort, alaposan próbára tett. Örülök, hogy nem adtam fel. A hálózsákomba bújva a fáradtságtól hamar elaludtam. Ekkor még nem tudhattam, hogy másnap egy őshonos növényfajjal, az embermagasságú csalánnal kell megküzdenünk. Tudom, hogy régebben a növény friss hajtásával ütögették a reumásokat, mi ekkor inkább visszavágytunk az egzóták közé.
