Mozgolódás a falak közt

Néhány napja pár plakát ragadta meg a figyelmem. Nem, ez most nem a Pély Barna koncertjéről fog szólni. Ez valami jobb. Két hetedikes ugyanis irodalmi klubot szervez. What an amazing ideal!

Őszintén tegyétek fel a kezeteket – persze csak képletesen – ki járt már másik világban, miközben a tanórákon ült?  Ki képzelte már el, hogy megalkotja élete történetet, de eddig még nem volt, aki segített volna neki, vagy aki ösztönözze?

Mi tudjuk erre a választ, és Ti is! Ne habozzatok hát jelentkezni! Tallér Máté István és Piri Kornélia már nagyon várja, hogy felírhassa a TI neveteket arra a jelentkezési papírra. Az első megbeszélés pedig jövő héten lesz csak esedékes.

Gondoljátok meg!

Galambos Viktória

Mindent bele, fiúk!

A bélás kosaras fiúk ismét eredményesek voltak. A diákolimpián bejutottak az országos döntőbe, amely most zajlik Nyíregyházán. A bejutásért két meccset játszottak. Egyet Szeged ellen, a másikat pedig Békéscsaba ellen. Mind a kétszer győzelmet arattak, ezért szurkolhatunk most nekik az országos döntőben is!

A csapat tagjai:
Schubert Bence, Mándity Dániel, Eperjesi Dániel, Rozsi Normann, Goldring Bence, Bene Tamás, Krix Péter, Lubróváry György, Szabó Bence, Obermann Norbert, Szilágyi Gergő és Angeli Péter.

Szabó Laura

Esővágy

On Sai, a kortárs magyar sci-fi és fantasy író válaszolt ezúttal kérdéseimre. Könyvei a Moly.hu oldalon a legjobb száz között vannak. December 14-én jelent meg legújabb novelláskötete, az Esővágy.

Mikor és miért kezdtél el írni? 
Gyerekkoromtól történeteket mesélek magamnak. Tizenkét évesen döbbentem rá, hogy ez kissé furcsa dolog, és gyanakodtam, hogy egyszer író leszek. Miután elvégeztem a gimit, jött egy sztori, ami annyira feszített, hogy mindenáron meg akartam írni. Csak épp írni nem tudtam. Így aztán évekig a fióknak írtam, kísérleteztem, gyakoroltam, mire a pocsékból eljutottam a közepes szintig, majd javulni kezdett a dolog. Háromszor írtam át a Scar könyvemet, ez nagyjából tíz évig tartott. ,

Úgy tudom, főleg sci-fit és fantasyt írsz – miért választottad ezt a két nagyon elméleti műfajt? 
Az apám szerette a fantasztikumot, és óvodás koromtól kezdve minden héten könyvtárba vitt. Nekem olyan természetes a sci-fi, mint ahogy levegőt veszek. Imádok világokat teremteni, például űrbeli keresztényüldözésről írni, mint a Szivárgó sötétség sorozatban, vagy egy laza űrnemesről, Calderonról, aki Piszkos Fred stílusában nem a csak a málnaszörpöt, hanem az embereket is megkavarja. 
Vannak komolyabb sci-fi novelláim, ezek gyakran társadalomkritikák. Elég érzékeny vagyok a korra, és ez sokszor lecsapódik a novellákban.

Mi ad ihletet az íráshoz? Meddig tart megírni egy könyvet? 
Volt, amit tíz évig írtam (Scar), de volt, amit három és fél hónap alatt befejeztem (Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál). Az átlag általában egy év, mert munka és három gyerek mellett írok. 
Ihletet bármi vagy bárki adhat, például az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvemet a lányomnak írtam, aki szeretett volna végre egy intelligensebb romantikus könyvet. Ebben nem csak romantika, de némi agykutatás is van. 

Hogy viszonyulsz/viszonyultál a kötelező olvasmányokhoz? Szerinted milyen típusú könyvek tudnák megszerettetni az olvasást a fiatalokkal? 
Imádtam a kötelezőket, mivel mindet egy-két évvel korábban olvastam. Egy jó könyv mélyebb, szenvedélyesebb élmény, mint egy jó film, egyszerűen, mert hosszabb ideig benne marad az ember a sztoriban. Ahhoz hasonlít, mint amikor egy jó filmsorozatból, animéből tíz részt egymás után megnézünk. Bár még annál is erősebb, hiszen az agy olvasáskor újragenerálja az élményt, és műszerrel mérhető a temporális lebeny változása… 
Szóval értem, hogy az oktatási rendszer miért erőlteti a kötelezőket, viszont nagyon ideje felülvizsgálni ezeket a könyveket. Már nem a mai kor fiataljaihoz szólnak. A világ változik, és nem ugyanaz ad élményt, mint a szüleinknek. Sőt, nem is ugyanaz a tanulság jön le.

Melyek a kedvenc könyveid? 
Ez igen hosszú lista lenne Dosztojevszkijtől kezdve Anthony de Mellóig. 🙂 Ha csak egyet kellene mondanom, nagyon szeretem Orson Scott Card könyveit, különösen a Teremtő Alvin sorozatot. Számomra Card évekig példakép volt, nem csak az író munkássága, hanem az irodalomszervező szerepe miatt is. Idehaza én is próbálom megvalósítani a tehetségek támogatását az Aranymosás Irodalmi Válogató során.

Szabolcs Viktória Laura

Karácsonyi ízelítő

Az adventi időszak hangulatát leginkább érzékeltető helyek a karácsonyi vásárok.

Minden évben hatalmas élmény, ha az ember eljut Bécsbe vagy Budapestre, hogy elvegyüljön a vásári forgatagban. Ez évben sincs ez másként, Budapest belvárosa már teljes fényárban úszik: az Andrássy út, a Váci utca, a Szent István, valamint a Vörösmarty tér is számos csodával várja az érdeklődőket. Ha már egyszer arra járunk, semmiképpen se hagyjuk ki sem a forralt bort, sem pedig a kürtöskalácsot.

Tipp: a Deák téri kürtöskalácsosnál töltött kürtőskalácsokat is árulnak az ínyenceknek.

Szabó Laura

Sítábor: bajai tavaszból gerlitzeni télbe

A bélások idén is jártak sítáborban. Ebben az évben – a szokásokhoz híven – ismét Ausztria volt az úticél.

Minden évfolyam képviseltette magát a táborban: legnagyobb számban – nem titkoltan – a 10.B osztály 12 fővel.

A buszos utazás az idén sem tűnt hosszúnak a jó társaság és a filmek miatt. A hegyekben hét kezdő és számos haladó élvezte a síelés örömeit négy napon keresztül. A szállás helyszíne, Faaker See, gyönyörű hely, így minden este lesétálhattunk a tóhoz, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a környező hegyekre.

A pályák közül mindenkinek volt bőven lehetősége megtalálni a megfelelőt, így a magamfajta biztonságos tempóban síelő ugyanúgy, mint a golyóban közlekedő. Az időjárás ugyan okozott kisebb-nagyobb nehézségeket, de egy szavunk sem lehet, mert volt hó bőven, és a négyből két napon ragyogó napsütésben síelhettünk.

Szabó Mária Laura

Bélap Rights Reserved.