Tavaszindító gondolatok

Itt van a jó idő, a napsütés, a hosszú nappalok, a megváltó tavasz a sötét hónapok után. Ilyenkor mi, emberek is újjászületünk, akárcsak a természet: az életerőnk visszatér, sokkal nagyobb léptekkel haladnánk előre.

Figyeljünk ilyenkor a lelkünre is! Nekünk kell gondoznunk és kivirágoztatnunk a benne rejlő lehetőségeket.

Ezért érdemes három tevékenységgel indítanunk a tavaszt.

1. Tűzz ki új célokat!

A természettel együtt mi is sokat változtunk, és kitörve a télből, a bezártságból, itt a tökéletes alkalom arra, hogy elkezdjük megvalósítani az álmainkat. Csak legyen egy álmod, egy célod!

Mert akkor tudunk minden nap motiváltan és boldogan ébredni, ha van valami, amiért küzdünk – ha megyünk előre valamiért, amit mindennél jobban szeretnénk. 

2. Sportolj!

A lelki löket megszerése után jöhet a fizikai megmozdulás. A mozgás előnyeit felesleges lenne részletezni, főleg ha a természetben csináljuk. Sokan télen abbahagyják a sportolást, éppen ezért a tavasz erre is egy új kezdet lehet. A jó idő és a friss levegő a legtöbb embert kicsalogatja a szabadba. A legjobb, hogy közösségben is sportolhatunk, ezért nemcsak testi és lelki, de kapcsolatépítő hatásai is vannak. 

3. Szabadulj meg a felesleges dolgoktól!

Gondolom, mindenkinek a tavaszi nagytakarítás jutott eszébe.

A lényeg, hogy ezt tegyük meg lelki szinten is. Mindenkinek mástól kell megszabadulnia a képzeletbeli gardróbjából.

Hogy magamat hozzam fel példának: aggódás mások véleménye miatt, túlzott kontroll minden felett, félelem a világ alakulásától, azt nézni, hogy mi az, amim nincs meg. Én ezeket szeretném kidobálni tavasszal. Szerintem mindenkinek van mitől megszabadulnia.

Hiszek benne, hogy ebben az évszakban nagy dolgok fognak végbemenni. Képesek leszünk optimistán gondolkodni, összefogni, megérezni a saját, és egyesített erőnket.

Engedjük szabadjára a bennünk égő belső tüzet, és éljük át a legcsodásabb tavaszt, amit valaha elképzeltünk!

Csak kezdjük el, sikerülni fog!

Kurucz Hanna

Esős tavak

Lehűl a levegő, szürkül az ég
Késő van, rég bezárt a pékség
Az ablakokon lefolyik a víz
Nem látsz senkit sétálni kint

Felrántom gumicsizmám, majd elindulok
A nedves úton tovább ballagok
A kabátomról halkan lepattannak a vízcseppek
Majd eggyé válnak a kráterekben hemzsegve

Egy-két, esőben lépegetek
A ritmusára a leeső cseppeknek
És itt maradok a tónál
Amíg az eső el nem áll

Békák néznek ki a nádasból
És rájuk borul a hullámzó
Kékes sárgás koszos víz
És még mindig senki sincs kint

A kormos ég lassan kitisztul
És a gyengéd kopogás is elnémul
Az éjszakai ég csillagai
Kezdenek lomhán kihajtani

Gogolák Zalán

Egy szív magányos dobogása

A magány, mint éjjeli hó
Szelíd békét hoz a szívbe.
És mint foszlik a fájdalom,
Úgy borul fehér színbe.

Árnyak suttogása a távolban,
Elcsendesedett a világ.
Csak szívdobogás hallik,
Veri páratlan ritmusát.

Éjszaka csillagai ragyognak,
Magányosan, fent az égen.
Őrzik ősi titkukat,
Elrejtik a csodás fényben.

Az élet rövid, törékeny,
A magány mindig része marad.
Talán csak titkokat rejt el,
Melyre válasz mindig akad.

De ez nem csak fájdalom,
Tán nyújt segítő kezet.
Egy pillanatot, mikor csak te vagy,
Hogy gyógyuljanak be a sebek.

Most csillagok tündökölnek az égen,
Hófehér takaró alant, mélyen.
Egy parányi magány, tán megmarad,
Vagy elveszti szépét ebben a fényben.

A szív zokogása elhallgat,
Árnyak sem hallatnak már.
Végre egy nyugodt szusszanás,
A világ fehérré vál’.

A magány éjjeli hó,
Szelíd békét hoz a szívbe.
S mint szétfoszlott a fájdalom,
Úgy borult be fehér színbe.

Mikló Árpád

Táj

Nem állok meg, utazok,
Kinézek az ablakon,
Gyönyörű a táj, odakint,
A panoráma elvakít.

Már a nap is igyekszik lefele,
Könnyeket csalogat a szemembe,
És miután átfed mindent a sötétség,
Tele lesz csillagokkal a sötét éj.

Egy csillag, egy pillanat az életemből,
Egy pillanatnyi emlék a szívemből.
És boldogan gondolok ezekre vissza,
Milyen jó gyerek vagyok, s voltam.

Schweier Robin

Ez most egy búcsúlevél

Ha félbehagy,

vagy félbeszakít,

akkor megbecsülhetetlen,

bepótolhatatlan lesz

a föld ön-önmaga által okozott

földcsuszamlása elől való

menekülési kísérlete.

Most mégis,

ahogy futott

mélán néztük

a hegek rajzását

körben az arcán,

amíg ki nem rajzolódott belőlük,

hogy határok felé ránk már nem vár

semmi figyelemreméltányolás tőle,

és a föld is jobban fog figyelni

vállai eltorzult síkjában

miközben szótlanul újra diktál neki.

Megtanultuk olvasni a hegeket,

és így utoljára

a bal szeme alatti medencében,

amit már majdnem elrejtett a folyamatosan mozgolódó víztömeg

még egy személytelen felszólító mondatot

vélünk felfedezni:

Sajnálom!

Horváth V. Márk

Bélap Rights Reserved.